újra itt vagyok! szép napot mindenkinek
csak azért nem írtam a hétvégn mert nem igazán volt mit. elvittem a nagyszülőket Földvárra a nyaralóba, el is ment vele a szombat szinte, reggel indultam 6-kor otthonról kocsikáztam 380 km-t és délután fél 4-re voltam otthon. vasárnap apósom volt nálunk az új feleségével, és kislányával aki januárban született, meg sógorom volt ott párjával, és hozták az esküvői meghívókat. májusban esküvőre megyünk, hát mit ne mondjak nagy hangulatom nem lesz hozzá.
még mindig semmi bankügyben de a héten megy még az üzletkötő egy bankba ahol kedvezőbbek a feltételek elmondása szerint, bár én ebbe már nem bízok. most még kitudok fizetni egykét hitelt de ezt is már csak májusig tudom megtenni, de így is lesz egy két hitel ami már 1 havi elmaradásban lesz. még megpróbálok beszélni párom nagyszüleivel hátha tudok rájuk hatni, mert van készépnzük a bankba és azt kérnék el tőlük, cserébe párom tulajdonrészéért. bár párom nincs oda az ötletért, ő valahogy már beletörődött hogy elveszítjük a házat és már nem akarja erőltetni a dolgot. én meg úgy gondolom nagy butaság lenne nem megkapaszkodni az utolsó szalmaszálba is. a nagyszülőknek van készpénzük a bankba lekötve, amit amúgy is az unokákra fognak hagyni ha meghalnak, mi igazán csak használnák ezt a pénzt mert ha meghalnak akkor párom tulajdonrészét szétosztanánk a többi tulajdonos között. tudom morbid dolog hogy a halálukra gondolok, nem is jó szívvel teszem, de már nem fiatalok és a természet úgyis bevégzi a dolgát, előbb utóbb mindanyiunknál , ez a természet rendje azt mondják. persze nem akarom hogy meghalljanak nagyon megszerettem őket, nagyszüleimként szeretem őket már ugyanúgy mint nagymamám. de úgy gondolom ez járható út lenne és nem kapnánk mi többet csak előbb jutnánk a pénzhez mint a többi unoka. persze lehet butaság amit gondolok, néha már magam sem tudom, kezdem elveszíteni a józan ítélőképeséggemet, annyira nyomaszt már a gondolat hogy elveszíthetjük a házat. persze sokan úgy gondolják ez még nem tragédia, mert anyumék befogadnak és van hova mennünk nem kerülünk az utcára, csak úgy érzem a szivem szakad majd bele.
persze ez a legkevesebb tudom a lényeg hogy egészségesek legyünk és legyen fedél a fejünk felett meg a srácokat feltudjuk nevelni, csak ez számít.
vasárnap délután kiültem a hintára az udvaron néztem a házat és arra gondoltam vajon meddig lakunk még benne, és milyen lesz nap mint nap elmenni majd mellette ha már nem lesz a miénk. aztán arra gondoltam nagymamámnak akitől megvettük mekkora fájdalom lesz ha nem tudjuk megtartani, ő most a lányáék mellett (anyukám huga) lakik ott vették meg a házat abból a pénzből ami szét lett osztva anyum és a huga között, nagymamám így most haszonélvezőként lakik a lányáék melletti házban.
meg arra gondoltam hogy a srácokat mennyire viseli majd meg ha ráébrednek hogy oda többé nem megyünk vissza. kicsik még mert Andris ugye most lesz majd május 7-én 5 éves, Máté meg majd augusztusban lesz 3, de bizonyára megviseli őket majd ez az egész.
de nem tudok már mit tenni, bármennyire is rágodom rajta, nincs már több lehetőségünk. sajnos már későn gondolkoztam el ezen. most még ráadásul párom is engem okol mindenért, és lehet igaza is van.
persze ő is ott volt amikor a kölcsönöket aláírtuk, de azt mondja ezt mind én akartam ő nem erőltetett semmit. persze nem és igaza van én kapkodtam el a dolgokat. de ettől még baromira fáj hogy nem áll mellém és még rúg egyett ő is belém, mintha nem fájna már eléggé a dolog.
persze én okozok neki fájdalmat, páromnak, és nem szabdott volna hagynom hogy idáig jussunk, de már késő, az időt visszafordítani nem tudom.
egyelőre sodor az ár, aztán majd meglátjuk mit hoz a május. még megvárom mit mond a srác aztán ha nincs esély már több, akkor bemegyünk a bankba hátha ott még át lehet valahogy a hiteleket rendezni. nem tudom ezek a bankok nem a jószivükről híresek. ráadásul nekik úgyis az az érdekük hogy a házat elárverezhessék a fejünk felöl, mert így nyernek rajta nem keveset. a házunk jelenleg 20 milliót ér ennek 70% alatt nem adhatják el, úgyhogy legkevesebb 14 milliót kapunk meg érte. ezzel már veszítünk 7 milliót ami nem kevés pénz. és a 14 millióbol amit megkapunk abból még lejön mindenféle ktg. mert ilyenkor minden ktg-et nekünk kell állni az árverés ktg-eit is, ami megint elvisz még 1,5 milliót. marad a legjobb esetben is 12.5 millió amiből még a bankank ki kell fizetni 8,2 milliót plusz az 1,2 millió szoc.polt. vissza kell fizetnünk az államnak, valószinűleg. ezek után marad 3 millió összesen. és még a bútoraink megmaradnak.még így is lesz mit fizetnünk tovább mert a párom és szüleim házára is vettünk fel kölcsönt, amit továbbra is fizetni kell természetesen majd.
hát most ez van. tudom ne panaszkodjak vannak nálam sokkal rosszab helyzetben is, csak ez valahogy nem vígasztal.
egyik nap délután mentem haza munkából, egy elég hosszú egyenes útszakaszon mentem, kb. 80-90 km/ órával, a szemközti sávban jött egy kamion, ........
átfutott az agyamon hirtelen milyen egyszerü lenne, csak a kormányt kellene félrerántani, és vége lenne mindennnek.
persze lehet nekem egyszerű lenne. csak a srácaimra gondoltam meg a páromra, s persze nem mertem megtenni, velük nem tehetem ezt.
gyávaság erre még csak gondolni is tudom, gyengeség és jellemtelenség lenne. de minden egyszerűbb lenne , minden.
persze most mélypont van, és tudni kell felülkerekedni ezen, az embernek irányítani kell tudnia a sorsát, s remélem tudom is majd irányítani.
hát most ez van ne haragudjatok. a srácok egyébként jól vannak, szerencsére még nem éreznek semmit az egészből, nekik még nem is szabad ezt megérteni. szerencsére szeretnek az ovi-ba járni meg a bölcsibe, és jó helyük is van ott. Máté már a hétvégén belepisilt a bilibe, volt nagy öröm meg taps, aminek persze ő is örült. persze még megy a gatyába is rendesen de legalább már eljutottunk idáig eddig ráülni sem akart a bilire.
na most megyek, dolgozgatok még itt a munkahelyen mert lassan mennem kell haza.
legyetek jók, szép napot, Feri!
